Bevezetés

Hogy milyen érzés manapság embernek lenni? Nem tudhatom pontosan, mert én egy afféle „Rossz Szellem” vagyok az emberek szemében. Persze nem vagyok igazi szellem. Vámpír vagyok. Vagyis pontosabban az vagyok, amit ma vámpírnak hívnak. Nem neveztek mindig így az emberek. Sokáig voltunk istenek, démonok vagy másféle szörnyek a szemükben. De most ez a legújabb, tehát ehhez kell hozzászokni. A hosszú élet titka az alkalmazkodási készség. Akiben ez nincs meg, az hamar elpusztul. A gyengébbek kedvéért előre szólok, hogy a vámpír létnek semmi köze nincs a kereszténységhez, ezért nem fognak rajtunk vámpírokon a vallásos alapú tévhitek, mint például a kereszt, a szenteltvíz, és a szentek képeire is rátudunk nézni. Továbbá be tudunk menni a templomokba, és az afféle tévhitek sem igazak mint például, hogy csak akkor mehetünk be emberek lakta házakba hogyha behívnak, és tükörképünk, sőt árnyékunk is van. Bár egy szimpla fakaró nem elég ahhoz, hogy megöljön, de azért a napon sajnos elégünk, a tűz is képes ártani, és van egy speciális fémötvözet, aminél most meg nem mondom, hogy miből is van pontosan. A kamerák, és a fényképezőgépek nem képesek rólunk rendes felvételt készíteni, hanem valami sötét maszat lesz az egész dologból, amin a vámpír szerepel... A vonzerőnk persze hatalmas, ez logikus elvégre is a ragadozónak előny, hogyha az áldozat ahelyett hogy menekülne, inkább fut hozzá. Továbbá még sokkal gyorsabbak vagyunk, és még erősebbek is. Én persze minden fajtársamnál gyorsabb vagyok, de ez már egy más téma. És ha mindez még nem elég, akkor még hozzáteszem azt is, hogy sokkal tanulékonyabbak vagyunk embertársainknál, és van egyfajta természetfeletti intelligenciánk, ami annyit tesz, hogyha egy pár ezer éves vámpír felébred hosszú álmából, és ránéz egy mai találmányra, amihez még csak hasonlót sem látott, akkor pontosan tudni fogja, hogy mire használható, még ha az aktuális megnevezését nem is ismeri. És néhányunknak még úgynevezett „varázsereje” is van. Valakinek több, van akinek kevesebb. A kevesebb alatt az is előfordulhat, hogy nincs. Persze még ma is a legnagyobb titokban élünk. Mindig is igyekeztünk titokban megélni, persze ez nem ment makulátlanul, lásd a rengeteg legenda, avagy tévhit a vámpírokról. Na ez elég ahhoz, hogy magad is vámpír akarj lenni, kedves olvasó?

Nos, csakhogy rólam is legyen pár szó, én a fajtám idősebb felébe tartozom. Már nagyjából 7200 éve vagyok vámpír (na ugye, hogy sokkal régibb, mint a kereszténység?) és 19 éves koromban változtam át. Az én nevem mindenkor William, és a mai Franciaország területén születtem. Pontosan 2 méter magas vagyok, és elég izmos, ami akkor sem volt, és még most sem hátrány. Göndör aranyszőke hajam kissé túlér a vállamon, és alaphelyzetben sötétkék szemem van. A szememen vörösen csillan meg a fény. Szemfogaim nagyjából 2 centiméter hosszúak, és nagyon hegyesek. A bőröm nagyon fehér, és hosszú, vastag és szintén hegyes karmaim vannak.

Mostanában szeretek egyszerűen öltözködni. A jelenlegi kedvencem egy fekete kabát, a nadrágokkal szemben már sokkal nyitottabb vagyok, természetesen a farmeren belül. A rocker stílushoz csatlakoztam.

Nos, lévén, hogy több ezer éves vámpír vagyok, én sok képességgel bírok. Tudok repülni, fagyasztani, akaratommal tárgyakat mozgatni, elektromosságot, jövőbe látni, időt megállítani, de ami miatt mindig is rettegtek tőlem, az az volt, hogy bármikor, bárkire bármit rá tudok kényszeríteni. Tulajdonképpen irányítani tudok másokat az elmémmel. De akár parancsokat is bele tudok ültetni mások fejébe. Akár át tudom írni az emberek teljes személyiségét, vagy emlékeit. Ezért nem volt még soha bajom a lebukással. A rólam elterjesztett híresztelésekkel ellentétben nem öltem meg mindenkit, aki felfedezett. Sokkal egyszerűbb volt sok esetben egyszerűen csak kitörölni a fejükből. De persze gyilkolni se volt rossz. A vámpíroknak a vérükben van az ölés. Nem tudunk meglenni nélküle, ez annyira erős ösztön. Nem a vér miatt kell ölni. Még ha ölés nélkül is tudunk vért szerezni, akkor is kell ölni. Ez van, és kész, így hát ezt kell szeretni.

Nos, a vámpírok körében farkastörvények uralkodnak. Az erősebb vámpírok a hatalomért küzdenek. A gyengébbek pedig szolgálnak, vagy bujkálnak, ha nem akarnak meghalni. Én már akkor is erősebb voltam a kortársaimnál, amikor megcsináltak. Az úgynevezett „ősiek” közé tartozom. Vannak, akik a maiak között küzdenek a vezető „rendszer úr” pozícióért. Vannak a régiek, akik úgy kb. pár száz, vagy egy- két ezer éve küzdöttek a megtiszteltető pozícióért, és vannak az ősiek, köztük én, akik sok ezer éve küzdöttek ezért a pozícióért. Nos a vámpír társadalom államformája leginkább az anarchia és a diktatúra között váltakozik. Általában a „rendszerurak” küzdenek egymással, de van, amikor egy- egy öregebb vámpír felébred, és a vámpírok élére áll. Az ilyen önjelölt vezetőkkel vagy ők végeznek (vagyis hátba támadják), vagy hirtelen eltűnnek ki tudja hová. Aztán jön újra az anarchia kora.

Ami még nagyon fontos, az az, hogy jószívű vámpír nem létezik. Ha egy vámpír látszólag minden ok nélkül kedves, akkor az már több mint gyanús. A vámpíroknak csak a saját egyéni érdekük fontos. Mindent elkövetnek azért, hogy hatalmat szerezzenek. Semmi sincs ingyen. És mi vámpírok nem riadunk vissza szinte semmitől se, hogy teljesítsük azt, amit akarunk. Szóval vigyázzatok halandók...

Hogy pontosabb képet kapjatok arról, hogy ki is vagyok én a vámpírok világában, mesélek egy kicsit a legendáinkról.

A történelmünkben engem már nem ismernek a saját nevemen. Az idők során rám ragadt becenevemen szólítanak, azaz Fekete Halálnak. Találó, igaz? Ami azt illeti, nem csoda, hogy egy veszélyes betegségről kaptam a nevemet, elvégre is mindent megtettem érte. Sokszor tizedeltem a népemet anélkül, hogy bárki is látta volna az arcomat. Kegyetlenebbnél kegyetlenebb módon végeztem áldozataimmal, akik vámpírok voltak, és a nagy hatalmú vezetők aktuális tartózkodási helyén helyeztem el őket anélkül, hogy bárki is észrevett volna. Végül miután eleget szenvedtek a szerencsétlen vezetők, akiket kiszemeltem „üzeneteim” címzettjének, megöltem őket is, különféle brutális módokon. Fincsi, igaz?

Nos ezért is félnek annyira a megjelenésemtől. Mindig sok gyilkossággal járok. Hát igen. De amiért mégiscsak félnek tőlem az az volt, hogy volt egy szerencsétlen, aki meglátott, de nem öltem meg, hanem inkább csak lefagyasztottam az időben, így „örökre” belefagyott egyetlen pozícióba. A kevés vámpír múzeumok egyikében tárolják még ma is.

Egyébként érdemes megemlíteni azt a nyilvánvaló tényt is, hogy én is egy vagyok a rendszerurak közül. De már régen volt igazi hatalmam, úgyhogy éppen itt az ideje egy újabb visszatérésre, és ki tudja, talán az egész világot elfoglalom majd.

Szóval ez volt a „nagy” bevezetés, így hát ha valami nem tetszik, akkor nem velem, hanem veled van a baj, kedves olvasó.