2017. február 3., péntek

A két Réka


A két Réka
1. fejezet
Az új iskola
- Réka! Keljfel! Hasadra süt a felhő!
- Jaj ne! Már megint reggel van!
- Ha talán nem lettél volna fent éjfélkor akkortalán fel tudnál kelni!
- Jól van anya nem kell már kora reggel elkezdeni a szidó órát.
- Jó van kicsim nekem már mennem kell.
- Szia kicsim! 
- Szia anyu!


Anya elment. Jó belegondolni, hogy holnap kezdődik a téli szünet. Csak a mai napot kell kibírnom. Na jól van kezdjük el a pakolást! Bepakoltam. Megfésülködtem. Elraktam a reggelimet és felvettem a kabátomat. Elindultam. Az embereket tömegével láttam elcsúszkálni a jegen. Még jó mókának is találtam volna, ha nem járt volna csonttöréssel és zúzódással. Inkább már sajnáltam a csuszikálló embereket. Gondoltam még jó, hogy a szél nem fújja az arcomba a havat. Egyszer csak elkezdett szemből fújni a szél. Mörfi törvénye uralta a várost. Senkinek nem jött be semmi. Végre odaértem az iskola elé. Pont időben sóhalytottam. Bementem, de a portán közölték velem, hogy tanítási szünet van a hóvihar miatt. Hazamentem és öróltem, hogy már ma elkezdődött a téli szünet. Csak az bántott, hogy az osztály társaim hülyék és a szeplőim miatt csúfolnak. Ezért elhatároztam, hogy átmegyek egy másik iskolába, de ott eltüntetem a szeplőimet és befestem a hajam feketére. Szóltam anyának a történtekről és az elhatározásaimról.
- Jól van kicsim,-szólt.
- Holnap átiratlak egy másik iskolába.
- Köszönöm anya! Köszönöm!


Tört ki belőlem a boldogság. Hamar vége lett a téli szünetnek. Elkezdődött az első napon ebben az iskolában. Kevés lány volt az osztályban és sok fiú. Láttam köztük egy lányt aki pont úgy nézett ki mint én minden festék nélkül. Szőke a haja, barna a szeme és szeplős. Persze ezt nem említettem, mert nem akartam, hogy itt is csúfoljanak. Pár nap múlva láttam, hogy nagyon népszerű. Tud spárgázni, szaltózni és még gyorsan is futott. Minden lány irígykedik rá, de főleg az osztálytársai. Most már nem azért nem az eredeti kinézetemmel jöttem mert féltem, hogy csúfolnak, hanem azért, mert féltem, hogy utánzatnak hisznek. Úgy gondoltam, hogy mindig elkerülöm őt. Egy darabig működött. Az eggyik matek órán azonban ültetés volt és bejelentette a tanárnő, hogy senkit nem hagy egyedül. Én imátkoztam, hogy fiú mellé ültessen, de nem. Pont a rám hasonlító lány mellé ültetett akit különös módon Rékának hívnak. Ezen csodálkoztam a legjobban mert engem is így hívnak. Már csak a vezetéknevére vagyok kíváncsi. Sajnos azonban nem mertem megkérdezni. Féltem,, hogy dadogni fogok vagy esetleg odase figyel rám. Pár óra után rájöttem attól még, hogy mellettem ól nem kell hozzá szolnom. Torna órán láttam, hogy a tanár őt választja mint tanári segéd. A tanári segéd azonban választhatna maga mellé még valakit, de ő nem választott. Nem azért mert nem volt kit hanem azért mert mindenki őt nyaggatja. Kivéve én. Dehát erről szegény Réka mit sem tehetett. Hiszen nem ismert engem. Mindenki jelentkezett és ezt kiabálták:

- Engem válassz

Mások pedig ezt:

- Vele mitsem érsz! Engemet válassz én sokkal jobb vagyok!

Szegény lány! Senki nem tudta miért nem választ maga mellé, de én tudtam. Én ismerem az érzést. Lehet, hogy ő nem tudja, de én igen.

2. fejezet
Az ismerkedés
Egy újjabb matek óra következett. Becsöngettek. A hetesek jelentettek. A tanárnő bejelentette, hogy ma van a 14. nem szakrendszerű óra. Azt is bejelentette, hogy csoportmunka lesz. Én hirtelen rettegést kezdtem érezni. Éppen arra gondoltam, hogy megkérdezzem, hogy kell e segítség, de nem mertem. Addig gondolkodtam amíg Réka meg nem szólalt. Ezt kérdezte:

- Nem kell segítség?

Én pedig, ezt mondtam neki: Nahát! Énis pont erre gondoltam.

- Nahát az jó. Mondta Réka.

Az órán sokat segítettünk egymásnak. Amikor megismertük egymást jó barátnők lettünk. Réka minden órán mellém ült. A tanárok nagy ámulatára Réka eldöntötte, hogy kit választ. Mindenki azt ordibálta biztos, hogy engem, de nem. Réka azt mondja Rékát. Aki én vagyok. Nagyon meglepődtem. Később megtudtuk, hogy holnap van az osztály fényképezés. Amikor hazaértem elmondtam anyának. Anya örült neki. Így hát lefeküdtem aludni. Az ébresztőóra megszólalt. Felkeltem. Megfésülködtem és nyúltam a hajfesték után, de láttam, hogy a szobámban lévő hajfesték elfogyott. Ezért mentem a tartalék után, de anya nem engedte, hogy kivegyem.
- Anya muszáj kivennem a hajfestéket!
- Miért? Kérdezte anyu.
- Azért mert ma van a fényképezés.
- Igen éppen ezért nem festheted magad!


Most úgy éreztem jól visszavágott.

- Öltözz szépen ünneplőbe!
- Jólvan anya. Mondtam kissé letörve.


Mentem az iskolába. A hangulatom, mint az időjárás. Hideg és szomorúságkeltő. Végül beértem és a többiek mitláttak? Egy szőkehajú, barnaszemű szeplős kislányt. Leültem Réka mellé. Amikor Réka látta az arcomat egyből rájött, hogy én vagyok az. Azonnal észrevette a hasonlóságot. Látta, hogy ugyan olyan az arcunk. Aztán komolyabb beszélgetésbe kezdtünk. Amikor haza értem megkérdeztem anyát, hogy hogy hívták apát? Anya megmondta.

- Szegedi István. Válaszolta. Réka is megkérdezte.
- Apa hogy hívták anyát? Az apja válaszolt. Váradi Rebeka.


Másnap elhatároztuk, hogy vérvizsgálatot csináltatunk. Elmentünk az orvoshoz.

- Csókolom!
- Sziasztok gyerekek. Miért jöttetek?
- Mi csak vérvizsgálatot szeretnénk csináltatni.
- És ugyan miért? Hiszen ti csak gyerekek vagytok!
- Igen tudjuk, de valamire kíváncsiak vagyunk.
- Na és mégis mire?
- Arra, hogy rokonságban állunk-e?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Na írjad ;)