Csak hogy valami jó is legyen rajtad...

Will a pszichiáternél

Dr. Hidemann már az utolsó perceit töltötte irodájában, amikor hirtelen megszólalt a telefon. Nem örült neki, hiszen már pakolt, és épp hazafelé készült. Idegesen vette fel a telefont, és türelmetlenül szólt bele.

- Haló! Mit akar? - kérdezte.

- Dr. Hidemann irodája, ugye? - kérdezte egy furcsa hang a vonal másik végéről. Mély hangjában volt valami játékosság.

- Igen, mondja már, hogy mit akar, nem érek rá örökké! - a doktor kezdett egyre idegesebb lenni.

- Egy időpontot szeretnék. Minél hamarább. Ugye megoldható? - kérdezte a hang egy kissé gúnyosan. Úgy beszélt, mintha az egész világ az ő játszótere volna. És a doktor mindezt a hangja alapján szűrte le. Jó megfigyelő volt.

A pszichiáter elővette a kis könyvét, ahová az ügyfelei időpontjait jegyezte le, majd miután talált egy szabad helyet benne, beleszólt a kagylóba.

- Jövőhét csütörtökre találtam egyet. Az jó lesz? - kérdezte ingerülten.

- Igen, tökéletes. Hány órára?

- Este hatra. Megfelel?

- Tökéletesen.

- Megtudhatnám a nevét?

- Will vagyok. William duplavével.

- Vezetékneve van esetleg?

- Van, de nem publikus. Elégedjen meg ennyivel.

- Ez korántsem elég információ!

- Inkább egyezzünk meg az árakban. Mennyibe kerül egy óra?

- Száz dollár. De áruljon el magáról egy kicsit többet! Születési idő, hely, lakcím, teljes név, elérhetőség.

- Ajánlok magának ezer dollárt, ha nem kérdezősködik tovább.

A pszichiáter rögtön le is csapott a rendkívüli ajánlatra, és nem is kérdezett többet. Bejegyezte a füzetbe a következő kuncsaftot, aztán boldogan dudorászva ment haza. Már alig várta a következő heti csütörtököt.

A kérdéses csütörtökön a doki már nagyon várta a gazdag betegét, és nem is érdekelte, hogy mi baja van, csakis a pénzre tudott gondolni, amit kapni fog tőle.

Aztán pont a megbeszélt időpontban bekopogott a beteg.

- Jöjjön csak! - kiáltott oda a doki.

Ki is nyílt az ajtó, majd belépett a kérdéses személy. Két méter magas, göndör, szőke hajú és nagyon sötét kék szemű ember volt. Enyhén hiányos öltözékben. Felsőtestén csak egy széthúzott kabát volt, ami meztelenül hagyta a szőrös mellkasát. Alul egy farmert hordott, aminek egy lánc lógott az oldalán, és egy bakancsot a lábán.

A kuncsaft arcán baljós mosoly volt, majd beljebb sétált, és a szoba közepén megállt.

- Will vagyok, William, duplavével - mondta vigyorogva, majd kezet nyújtott a leendőbeli orvosának.

- Dr. James Hidemann. Örvendek a találkozásnak - mondta, majd megszorította a jövevény kezét.

- Tehát akkor kezdhetjük? - kérdezte Will.

- Hát persze, hogyne.

Majd odahúzott egy széket az íróasztala elé, és helyet kínált neki. Will le is ült, majd vele szembe a doki is helyet foglalt.

- Szóval akkor mi a problémája? - kérdezte az orvos.

- Jaj doktor úr! Hát az valami rémes..képzelje el, én egy szörnyeteg vagyok!

- Jaj, ne mondjon már ilyeneket! Mégis miért gondolja így?

- Hát...mindenkiből őrült, pszichopata gyilkost csinálok, akivel komolyabban beszélni kezdek.

- Ugyan, ezt meg honnan gondolja? - a doktor komolyan elgondolkozott, hogy jól tette-e, hogy elvállalta a megbízást. De már nem lehetett visszalépni.

- Nos, sokakat rávettem már a gyilkosságra. Látta a múlthéten a hírt a brutális gyilkosságról?

- Ugyan, nem okolhatja magát ezért! Nem a maga hibája. Vannak őrült emberek.

- Na igen, valóban vannak, és nem is emésztem magam miatta, de én okoztam. Én vettem rá, hogy tegye meg.

- Nem mondja komolyan! - a dokinak leesett az álla a csodálkozástól. Nem akarta elhinni, amit hall.

- De igen. A legteljesebben komolyan mondtam.

- De hát miért tette? - a doki remegni és izzadni kezdett az idegességtől. Ezek az idegesség és a félelem klasszikus jelei voltak, ezért természetesen Will is észrevette őket.

- Mert én ilyen vagyok. Csupán csak egy baráti jó tanács volt.

- Baráti? Hát milyen az ellenségi?

- Jobb ha nem tudja meg...

- Van még valami más is? - kérdezte a doki.

- Igen, ami azt illeti lenne... tudja nem tudtam nem észrevenni, hogy maga nagyon ideges. Látszik a frusztráció a szemében.

- Jaj, ugyan dehogy...inkább térjünk vissza a tárgyhoz...

- Most magán a sor. Mondja el végre, hogy mi bántja, különben nem tudunk előre haladni. Hát hogy várna maga javulást, ha nem tesz a gyógyulásért?

- Tudja mit? Igaza van.

- Hát persze, hogy igazam van.

- Tehát...a feleségem...tudja a feleségem egy gyönyörű nő, de úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó neki.

- Mégis miért gondolja?

- Tudja a múltkor, amikor hazaértem hangokat hallottam kiszűrődni a hálószobájából, de amikor bementem egyedül volt, és azt mondta, hogy aludt...

- Arra gyanakszik, hogy megcsalja magát?

- Nos, azt hiszem igen. De nem tudom elhagyni, olyan kis édes...

- És maga nem haragszik rá ezért?

- Inkább szomorú vagyok... - mondta, majd sírva fakadt.

- Ugyan, ne sírjon emiatt. Inkább adja ki magából a dühét. Úgy hallottam, hogy az segít.

- Tényleg?

- Igen. Nem érzi magát haragosnak? Az a kurva megcsalta magát! Felszarvazta, hülyét csinált magából! Bizonyára az egész környék magán röhög, miközben a feleségét basszák a maga házában, és a maga hűtőjét dézsmálják.

- Igen, igaza lehet! A múltkor is kevés volt benne a kaja! - most már teljesen idegbe jött a doki. Fel volt spannolva, és le akarta vezetni a dühét.

- Akkor mégis mire vár? Menjen! Álljon bosszút rajta!

- De mégis hogyan? - kérdezte a doki.

- Én ezt ajánlom - és egy baltát adott a kezébe.

- Ez megteszi! - ördögi szikra csillant meg a doki szemében.

Gyorsan hazahajtott, majd a baltával megölte a feleségét, és a feleségének szeretőjét, akivel az ágyban kapta.

Miután a doki legyilkolta a párt, Will odasétált hozzá.

- Nos, meggyógyultam doki? - kérdezte.

- A lehető legteljesebb mértékben - felelte az orvos.

Will erre elmosolyodott, majd elbúcsúzott a dokitól. A pénzt is átnyújtotta.

Később a hírekben:

- Tegnap éjszaka egy tragikus gyilkosság történt, amikor is egy férfi meggyilkolta a feleségét és egy szomszédját egy baltával. A bizonyíték egyértelmű, de amikor a rendőrség megtalálta a férfit, az már halott volt. A halált nagy mennyiségű vérveszteség okozta. A halált kiváltó körülmény nem ismert. A rendőrség még mindig nyomoz az ügyben.

Vége